Vadász, vadász...

Sallark elemez!

2018. augusztus 25. - nasty a pucér elnök

A helyzet az, hogy komolyan megfordult a fejemben, hogy csak ctrl+c-ctrl+v-zem az előző posztot, mert elképesztő volt a hasonlóság a két meccs közt, de azok a különbségek biztosították a Brighton ezúttal sokkal simább győzelmét. Lássuk is mik voltak azok!

40038390_304810200324688_8636332853115748352_n.jpg

Kezdők

A Brightonnál kikerült a Watford ellen meglehetősen visszafogott teljesítményt nyújtó Bernardo és Montoya került be helyette, aki remekül meg is oldotta a feladatát. Emellett talán csak March kezdőbe kerülése okozhatott némi meglepetést, egyébként ez teljesen a tavalyi alapcsapat volt.

Ami a Unitedet illeti, visszatért Young és Lukaku, valamint Sánchez sérülése miatt bekerült a fizetésmegvonással sújtott Martial is. Papíron ez nem is nézett ki rosszul, na de a gyakorlatban...

Első félidő

A hazaiak teljes mértékben kontrollálták az első félidőt, végig az történt a pályán, amit ők akartak. Kezdjük is a védekezésükkel.

1.png

Ez rögtön a meccs elején készült, és nagyjából előre is vetítette, hogy mi fog történni az elkövetkezendő 45 percben. Egy kis gegenpressing, és bár labdaszerzés nem lett belőle, a United támadását csírájában sikerült elfojtani.

Hughton elvégezte a házi feladatát, és tisztában volt vele, hogy nem túl nagy nyomás alatt is simán elveszti a labdát az angol rekordbajnok, ezért egy nem túl intenzív letámadással is simán eredményt tudott elérni.

2.png

Lindelöfnek az egyetlen passzopciója Martial, de ez baromi kockázatos, labdavesztés a vége.

3.png

A délieknek volt egy okos kis presszing csapdája is, amit a fenti képen lehet megcsodálni. Itt éppen Pereira kapja Lindelöftől a labdát - mivel ő volt az egyetlen megjátszható játékos -, de ez egy nagyon nehéz ívelt labda, így simán odaér az ellentétes oldali belső középpályás (Pröpper jelen esetben), és labdát szerez. A harmadik gólnál kottára ugyanez fog történni, de itt még megúszták a manchesteriek.

4.jpg

Bár ez a következő kép a második félidőből van, teljes mértékben ide kívánkozik, mert remekül lehet látni ezt a csapdát. Pogba körülzárva, egyetlen opció egy kockázatos passz Baillynak, az eredmény?

5.png

Bailly rosszul veszi át, de valahogy még seggen csúszva menteni tud, így nem születik meg a negyedik hazai gól (Kis érdekesség, a Spanyol-kupa döntőben a Barcelona hasonlóval döngölte a földbe a Sevillát.). Most, hogy ezt kiveséztük, nézzük meg mi történt akkor, ha esetleg nem sikerült egy ilyen kis akció után labdát szerezni.

6.jpg

A Sirályok tőlük megszokható módon 4-4-2-es védekezést választottak, ahol Groß lépett fel Murray mellé. A képen remekül látszik, hogy miért nem tud előremenni a United. A Brighton középpályás és csatársora közt van hely, de az ég világon senki sem próbál befutni oda, így a két középhátvéd, valamint Fred és Pereira csak szenved a labdával.

7.png

Újabb remek példa, Pereira megpróbál a két középhátvéd közé belépni, hogy területet teremtsen, de közte és Pogba közt kb. 40 méter van. Esetleg, ha tett volna pár lépést abba a hatalmas területbe a pálya bal oldali half-space-ében, talán nem lett volna ennyire suta a build-up.

8.jpg

Utolsó példa erre, Pogba sehol, csak a középhátvédek megjátszhatók, ebből nem lesz támadás. Tulajdonképpen ezzel telt el a fél félidő, hogy a United passzolgatta körbe a hazaiak mid blockját, és ennyi.

Ezt felismerte Mourinho is, és kitalálta a mestertervet:

9.png

Hagyni kell az egészet a picsába, De Gea felrúgja Lukakunak és vagy megtartja vagy nem.

Viszont ha már itt vagyunk, akkor közkívánatra engedjetek meg egy kis kitekintést, hogy mi is az a mid block. A fociban manapság három blokkot különböztetnek meg védekezésnél (én legalábbis többről nem tudok), ez a high, mid és low block.
A high block nagyjából a letámadásnak feleltethető meg (ez elég felszínes, de talán ez szemlélteti a legjobban), amikor az egész csapat baromi magasan védekezik, és próbál labdát szerezni minél feljebb, ezt szereti alkalmazni például a Pool vagy a City.
A mid block az, amit a képen láttok, a félpálya környékén van meghúzva az első védelmi vonal, míg a védők olyan 30 méterre lehetnek a saját kapujuktól. Ez azért előnyös, mert le lehet szűkíteni az ellenfél területét az építkezésre (lásd fentebb), de hátránya, hogy simán be is lehet lőni mögé a labdát. A mid block alkalmazására jó példa lehet még a francia válogatott.
A low block kb. a busznak felel meg, 10 ember tömörül baromi kicsi területen, amivel erősen korlátozzák a tizenhatoson belülre mutató passzokat, ha már VB-s példák, a svédek előszeretettel alkalmazták ezt.
Fontos leszögezni, hogy sosem csak az egyiket alkalmazzák a csapatok, általában mindegyik megfigyelhető egy meccsen belül, csak van egy domináns.

No de, vissza a meccshez, mert bőven volt még érdekesség. A hazaiak build-upja például teljesen kulturált volt, amihez persze remekül asszisztált a United is.

10.png

A két szélső teljesen széthúzza a pályát, ezzel területet nyitnak a félterületekben (half space). A két belső középpályás a pálya centrumában tartózkodik, hogy tudjanak segíteni, ha esetleg bárkit letámadnának. A fél területbe Groß előszeretettel lépett be, és ezzel a ritmusváltással többször sikerült is helyzetbe kerülni.

11.png

A Sirályok itt éppen a bal oldalon járatták meg a labdát, majd fordították át a súlypontot a jobb oldalra. Duffy simán meg tudja találni Großt, aki azonnal pörgeti is tovább Knockaert-nek.

12_1.jpg

Ez lett az előző helyzetből, az az egy passz Duffytól kivett 5 embert a játékból, a Brighton támadók lendületből érkeznek a védelemre. A végeredmény egy veszélyes beadás lett. 

A Sirályok gyakori fegyvere, hogy próbálják túltölteni a széleket, és ebből veszélyes beadási lehetőségeket kialakítani, ezt megkajálta rendesen a United is.

13.png

A labdát sikerül gyorsan átforgatni jobbra, Murray ezúttal a jobbszélső helyén várja a felfutó Montoyát. Martial és Shaw késve érkezik, Lindelöfre így két ember jut, középen pedig már nyargal is Knockaert, hogy érkezzen a beadásra.

14.png

Hasonló a helyzet a bal oldalon, Groß kimozog a szélre, ezzel létszámfölényt teremtve, mert Fred késve érkezik.

15.png

Pár másodperccel később, Fred nem ér oda a németre, aki így tökéletes labdát tálal a felfutó Bong elé, Youngnak esélye sincs kiérni. Ebből született a második gól is, de ekkor Lindelöf végre nem volt balfasz sikeresen levédekezte Murrayt.

Volt persze terv arra is, hogyha esetleg így nem tudnák megbontani a Vörös Ördögöket, még pedig a pontrúgások.

16.png

Sajnos ennél jobb kép nem volt az esetről, de talán ez is megfelelően szemlélteti a mondandómat. Az elképzelés az volt, hogy a hosszúra ívelik a labdát, ahol sikerült 2v2 elleni szituációt kialakítani, ahelyett, hogy belőnék középen a darálóba. Dunk simán ott is hagyja Lukakut és középre fejel, de Murray lesre futott, így nem lett belőle komoly helyzet.

17.png

Murray-t keresték felívelt labdákkal a többiek, aki azonnal készítette is le őket Großnak, ő meg osztotta le Knockaert-nek. A francia igyekezett a balhátvéd (Shaw) és bal oldali középhátvéd (Lindelöf) közti területet támadni, jelen esetben viszont egy rossz passz miatt elhalt a támadás.

18.png

A helyzet elég hasonló, ekkor Stephens keresi Murray-t, azonban ő remekül ismeri fel, hogy lesen van, ezért elengedi a labdát, amire Knockaert lecsap, kis híján itt a vezetőgól.

Gólok

Ne kerülgessük a forró kását, beszéljünk végre a gólokról is. 

19.png

Ez az első gól előtti pár másodperc, Fred és Mata közt egyáltalán nincs meg az összhang, a spanyolnak hátrébb és kijjebb kéne helyezkednie, így viszont Bong simán megjátszható.

20.png

Innen már semmi nem állítja meg a láncreakciót, Young kénytelen kiváltani, így March szabad lesz, ezért Baillynek kell érkeznie, de mindezt későn teszi, így Murray egy az egyben marad Lindelöffel középen, akit annak rendje és módja szerint meg is evett reggelire. Azt mesélik, hogy a befejezése olyan finom volt, hogy a PSG argentin szélsője gyorsan nevet változtatott Ángel Di Murraya-ra.

21.png

A második gól előtti jelenetet látjátok, Groß középre ível, és egy elég szokatlan látvány tárul elénk. 4 Brighton játékos az ötösön belül, rajtuk kívül senki még csak a tizenhatoson belül sem. A hatalmas népsűrűség miatt De Geának elképesztően nehéz dolga van, nem is sikerül elütnie a labdát. Igazából már ebből gól lehetett volna, de a Duffyról lepattanó labda csodával határos módon érintetlenül keresztbe gurult a kapu előtt. Groß okos visszakészítése és Knockaert eltört lövése - akarom mondani csodálatos passza - után a középhátvéd már nem hibázott.

22.png

A harmadik gól előtt járunk, De Gea passzopció híján egy nagyon nehéz passzt ad Frednek.

23.png

 A brazil nem is tudja könnyen megszelídíteni, szerelik, és a kép bal szélén látható Groß hamarosan ki is lép.

24.png

Ez innentől sakk-matt, elképesztően sok helye van Großnak, bár a rossz labdaátvétel miatt majdnem ez a helyzet is elúszott. Az értékesített tizenegyesnek köszönhetően lassan Matt Jarvisi magasságokba emelkedik, ami a United szopatását illeti.

United

Hát, eléggé meg kellett erőltetnem magam, hogy találjak bármi tudatosságot a támadójátékban, nagyon randomnak hat az egész. Igazából két helyzetet sikerült kialakítani, az egyik tiszta mák volt, Dunk elcsúszott, a másik viszont végre egy normális támadás volt.

25.png

Egy eladott labda majdnem óriási bajt okozott. Pogba teljesen szabadon gyorsíthat rá a védelemre, látható, hogy a Brighton játékosok, épp iszkolnak vissza a transition (magyarul talán átállásnak mondanám) fázisban. Pogba kiszolgálja Martialt, aki beülteti a hintába Montoyát és Knockaert-t, de Duffy hősies blokkja megmenti a Sirályokat.

A pontrúgás viszont dicsérhető itt is, valószínűleg azért kielemezték, hogy a Brightonnak rendesen meggyűlt a baja a rögzített helyzetekkel.

26.png

Két hazai játékos figyel a kis szögletre, ketten zónáznak az ötösön belül (onnan lehet felismerni, hogy nem kapaszkodnak össze egyetlen United játékossal sem), míg a többiek embert fognak. (Érdemes amúgy megnézni, hogy a Brighton góljához képest mennyire más a tizenhatoson belül a játékosok elhelyezkedése.)

27.png

Jelenleg itt a teljes káosz látható. Az emberfogást egy elég egyszerű trükkel simán hatástalanítja Lindelöf és Bailly, beállnak egymás mögé, és az őt fogó emberrel ellentétes irányban futnak (így tehát azé lenne Bailly, akié eredetileg Lindelöf volt, remélem érthető). Két hazai játékos érkezik Lindelöfre későn, ebből ugyan még nem lesz gól, de a következőből már igen.

28.png

Itt már nincs menekvés, kottára ugyanaz történik. Lindelöf megint elszakad az emberétől, és bár most nem tud fejelni, a kipattanót Shaw azonnal lövi vissza.

29.png

A hátsó három Brighton játékos későn kapcsol, simán lesre állíthatnék Lukakut és Martialt is, ehhez képest a belga tank emelkedik és büntet.

Második félidő

Nyugi itt már nem történt annyi minden, ez nem lesz olyan hosszú. Mourinho egy kettős cserével próbált életet lehelni a csapatba, Lingard és Rashford egyaránt képes volt némi izgalmat csempészni a meccsbe.

30.png

Az immáron 4-2-3-1-re módosuló hadrendben Lingard a hármas közepére érkezett raumdeuter szerepkörben, míg Rashfordé volt a jobb oldal, és Martial is sokkal centralizáltabban helyezkedett. Ezzel a Vörös Ördögöknek volt már némi jelenléte a vonalak közt, valamint Rashford védelem mögé való befutásai is rejtettek némi veszélyt magukban.

Ha már raumdeuter, akkor itt is álljunk meg egy pillanatra. A szót magát Thomas Müller használta először egy interjúban 2011-ben, és őszintén fogalmam sincs, hogy mi a magyar megfelelője, de angolra körülbelül "space investigator"-ként fordítható. Ennek a szerepkörnek az a célja, hogy a játékos pici réseket találjon az ellenfél vonalai közt/gyenge pontjainál. Itt arra kell gondolni, hogy például egy középpályás vagy védő kilép az adott helyéről, és az így keletkezett űrt azonnal megtámadja egy jó raumdeuter. Müller mellett jó példa erre Callejón, aki évek óta azzal szopatja a Serie A-t, hogy Insigne átívelt labdáit egyből belövi vagy visszakészíti.

Maradjunk viszont a meccsnél, mert a második félidő első negyedórájában volt benne leginkább a meccsben a vendégek szépítése.

31.png

A szélsőhátvédek sokkal feljebb léptek, akiket Pogba próbált kiugratni. Itt éppen Young indul meg, March-nak nagyon kell igyekeznie, de végül sikeresen megakadályozza a beadást. Ilyenkor egyébként a szélső marad az ellenfél szélsőhátvédjével, Bong vagy Montoya a túloldalon, pedig behúzódik középre harmadik középhátvédnek. Erre szükség is volt, mert ekkor Lukaku mellett már Rashford is megtalálható volt a tizenhatoson belül.

Aztán jött a legmurinnyóbb csere evör: Martial helyett jött Fellaini. A belga fa beállt bólyacenternek, amivel legalább annyit sikerült elérnie a portugálnak, hogy a hazaiak gyakorlatilag teljesen visszahúzódtak a kapujuk elé, így már kontrázni se nagyon tudtak (ebben persze benne lehet a fáradtság is).

32.png

Ez a Fella-hatás, teljesen statikus mindenki, csak a felívelés jöhet szóba.

A nagyobb létszám a támadóharmadban persze akár azt is jelenthetné, hogy több ember van, aki azonnal vissza tudja szerezni a labdát.

33.png

Aha, persze. A visszatámadás teljesen ad hoc, simán kipasszolják a hazaiak, de a kontrához már nincs elég energiájuk.

A legvégén a United kapott alamizsna gyanánt egy tizit, de igazából egy percig nem forgott veszélyben a Brighton győzelme.

Konklúzió

Hughton ismételten befűzte az oktatófilmet Mourinhónak, és kiderült, hogy a tavalyi alapcsapat még mindig simán lehet sikeres a liga nagymenői ellen is. Kíváncsian várom hogyan fogja beépíteni Bissoumát és Dzsahanbahst vagy valakit Murray helyére, akkor még többre lehetne hivatott a csapat.

Ami a Unitedet illeti, ez egy egészen siralmas produkció volt, ennél már csak jobb jöhet, gondolná az egyszeri szurkoló, de ne feledjük, hogy Mourinho "mágikus" harmadik szezonjában vagyunk. Kinéz egy igen keserű ősz a Vörös Ördögöknek.

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása