A brightoni gödör

Az elkárhozott zsenik

2018. augusztus 15. - nasty a pucér elnök

Egyszerűen olyan kilátástalan, amit a sirályok az erősen tartalékos Watford ellenében előadtak, hogy még a szurkolói cérna elszakadását is megértjük. Habár elfogadni nem tudjuk.

Vajon mitől nem működik ez a csapat, amikor annyi labdazsonglőr és zseni van a keretben, hogy az AMEX művészkoncentrációjával, kizárólag egy menő manhattani buziklub vetekedhet?

dkwoiidwsaixdko_jpg_large.jpg

Ezen a mérkőzésen azok mondtak csődöt, akik a Brighton legnagyobb tehetségei és fényes jövőjének zálogai lennének. A labdarúgás művészei. A legnagyobbak, kiknek tehetségéhez nem férhet kétség. Pascal Groß, Anthony Knockaert,Alireza Jahanbakhsh.

A tehetségük már jó ideje nem párosul eredményekkel  és sikerrel. Sőt a kontraszt a zseni jellegből kifolyólag tovább élesedik. A még nem Európa-bajnok angol válogatottra emlékeztetnek, akik szinte mindig bombaerős kerettel rendelkeztek, aztán végül soha semmit nem értek el vele.

Bobby Zamorát a váratlan és briliáns technikai megoldásai emelték társai fölé. Nem mellékesen emellett folyton mosolygott. Hozzá képest Knockaert mindössze egy kiváló jobbszélső, aki egyszer végigment a Manchester United játékosain. Azóta viszont fokozottan ügyelnek rá, így csak elvétve képes mérkőzéseket eldönteni. Pedig a figyelem középpontjában is lehet nagy dolgokat véghezvinni. Lásd a tizenhat centivel magasabb C. Ronaldot!

*Bakelitlemezen végigszaladó tű hang*

Ennyi Jinx belefér a szezonra, nem srácok? Aki nem értené, annak mellékeljük a Barcelona túl korai hantolásának balladáját, mellyel a szerző parittyaként repítette a csillagos egekig a rövid lábú tenyészóvodát.

dagikisrac.jpg

(Már itt gyanús volt valami...)

Nem kell a köntörfalazás, úgy beragadtunk a rajtnál mintha thai gyerekek lennénk a Tham Luangban, ám míg az okok nyilvánvalóak, a megoldás sajnos nem annyira.

  1. Glenn Murray nyelve már a huszadik percben egy negyven fokban sétáltatott sánta tacskó megnyúlt heréjének lógását imitálta, ha tényleg vele tervezünk Locadia, Andone és Jahanbakhsh helyett, inkább most vonuljunk vissza.
  2. Azonnal át kell menni Kőmíves Kelemenbe, és beépíteni legalább 2-3 új embert, mert Bissouma és Alireza is elég egyértelműen kinyilatkoztatták játékukkal, hogy minőséget fognak képviselni. Egy olyan halott csapatba vertek életet, amelyet még Victor Frankenstein sem piszkált volna meg bottal sem. Bruno sérülése pedig (hála az égnek) zöld utat adott Montoyának.
  3. A szöglet fél gól, tartja az örökbecsű. Hát nálunk egy egész bazdmeg. Sürgősen találj ki valamit Chris, mert ezzel a védelemmel megint úgy fejel le a fél mezőny, mint Maradona a porcukros dohányzóasztalt. Idén már nem fér bele a Huddersfield elleni 2 szögletgól.

ITT AZ IDŐ!

És ezek csak a fő problémák voltak az olyan kisebb malőrök mellett, mint Bernardo védekezést imitáló alibi kocogása a második gólnál, vagy Stephens 3 piros lapot érő performansza, esetleg a támadó harmad kilencven perces impotenciája. Apróságok.

John Moss homárkodása sem vitt minket előre.

 Ugyanakkor kár lenne tagadni, hogy kéjes örömmel néztük végig a Cardiff menthetetlen szenvedését, és a Huddersfield / Fulham duó teljesítményétől sem állt fel a szőr a hátunkon. Izzadtak a kalapácsosok, a szentek, még a túlhájpolt hamptoni farkaknak is kaparni kellett - emberelőnyben - az Everton ellen. Egyedül az bosszantó, hogy amíg a felsorolt csapatoknak lesz idejük szegett szárnyaik próbálgatására, nekünk kinéz egy 0 pontos augusztusi beragadás, mert a darazsakkal vége is van a könnyű sorsolásnak...

...Csak vicceltem! A Manchester United tér vissza hozzánk vasárnap, Martialnak már most olyan lázálmai vannak, hogy Lukaku és Pogba felváltva cserélgeti rajta a hidegvizes borogatást az AON training complexben.

 De addig is egy jó tanács:

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása