Delfinek és Sirályok, Goldstone Road, Sussex By The Sea? A Brighton & Hove Albion mint egész Anglia bajnoka? Mit vett el tőlünk Gordon Smith, és mit adott nekünk legnagyobb riválisunk, a Crystal Palace? Mi a közös Peter Ward, Bobby Zamora és Glenn Murray góljaiban? Hogyan mentette meg Tony Bloom a csőd szélén álló klubot? Több mint egy évszázadon átívelő kék-fehér történelemóra, amely összefoglal mindent, amit tudnod kell és tudnod érdemes! Elolvasni KÖ-TE-LE-ZŐ!
A Brighton & Hove Albion csapatának gyökereihez egészen a XIX. század végéig kell visszamennünk, hiszen 1897 novemberében alakult meg a tengerparti város első profi futball klubja, a Brighton United. Az ő sorsuk nem alakult túl jól, hiszen mindössze három évvel az indulásuk után csődbe mentek, és hiába alapítottak több amatőr csapatot is, a város vágyott arra, hogy egy erős, profi klubnak szurkolhasson. 1901-ben a Brighton United korábbi menedzsere, John Jackson egy ülést szervezett a Seven Stars nevezetű pubba, amelynek végén megszületett szeretett klubunk. A nevük ekkor még Hove F.C. volt, de ez sokakban ellenérzést váltott ki, ezért az első profi labdarúgó mérkőzésükre megváltoztatták azt Brighton & Hove Albionra.
Sokszor kerül elő, hogy miért biggyesztették oda a végére az Albion szót, ám ezt a mai napig senki nem tudta megmondani. Sokan gondolják, hogy van valami kapocs a West Bromwich Albion csapatával, ám akkoriban még semmilyen kapcsolat nem volt a két klub között.
A Brighton & Hove Albion az 1901/02-es szezonban kezdte meg karrierjét a Southern Football League másodosztályában, ami Anglia déli megyéinek kiírt regionális bajnoksága volt. Akkoriban a déli országrészben kevésbé volt fejlett a labdarúgás, mint északon, ahol már a kezdetektől fogva professzionális szinten játszották a futballt. A Southern Football League azonban a félprofi és amatőr csapatoknak is helyet biztosított a bajnokságban.
A csapat eleinte a County Cricket Groundon játszott, de a környék legmodernebb stadionja a Goldstone Ground volt, ami akkoriban az amatőr Hove F.C. otthona volt. A klub, mivel nem engedhette meg magának, hogy egyedül fizesse a bérleti díjat, 1902-ben beleegyezett, hogy közösen használják a pályát. Ez így is volt két éven keresztül, amikor a Hove távozott, és a Brighton egyedüli használójává vált a stadionnak, ami 1997-ig adott otthont a csapat hazai mérkőzéseinek.
A klub első meze halászkék póló volt fehér nadrággal, majd az 1904/05-ös idényben váltottak a csíkos mintára, ami azóta is meghatározza a klub arculatát. Az előd Brighton United eredeti színei a zöld és a fehér voltak.
Az első idényében a csapat csak a harmadik helyet tudta megszerezni, 1903-ban azonban megnyerte a ligát, így felkerültek az első osztályba. Ott hét év után, 1910-ben sikerült elhódítaniuk a trófeát. Ez azt jelentette, hogy harcba szállhattak az északi Football League bajnokával az FA Charity Shield (ma Community Shield) kupájáért is. Az akkori bajnok az Aston Villa volt, akiket 1-0-ra sikerült legyőznie a Brightonnak Charlie Webb góljával a Stamford Brigde-en. Ezzel a Brighton & Hove Albion egész Anglia bajnoka lett 1910-ben.
Ekkoriban terjedt el a szurkolók között a „Sussex by the Sea” dal, ami elég hamar a klub himnuszává vált. Az eredetileg indulónak szánt nótát William Ward-Higgs írta 1907-ben.
Az első világháború hatása a csapaton is meglátszódott. A kirobbanás évében, 1914-ben egy egész szezont végigjátszottak, de ezután felfüggesztették a bajnokságot. A legtöbb játékost behívták katonának, és 1915-ben be is zárt a klub öt egész évre. Sajnos négy játékos sohasem térhetett vissza a háborúból.
1919-ben ismét megnyitotta kapuit a klub a már felújított Goldstone Groundon, ám már csak egy szezont játszottak a Southern Football League-ben, mivel 1920-tól a The Football League harmadosztályában folytatta a szereplést a Brighton.
Ezt követően 38 évébe telt a csapatnak, hogy feljusson a másodosztályba. A két háború között leginkább az FA-kupára koncentráltak, ahol több első osztályú csapatot is sikerült legyőzniük. A második világháború nagyon nehéz időszak volt a csapat számára: közel állt a klub a pénzügyi csődhöz, három meccset el kellett halasztani a légi támadások miatt, sőt, a stadion északi szárnyát le is bombázták. Az akkori menedzser, Charlie Webb más klubokból és az utcáról toborzott embereket, hogy le tudják játszani a mérkőzéseket tizenegy emberrel.
A háború után a Brighton & Hove Albion népszerűsége nagyon hamar megnőtt, köszönhetően annak, hogy támadó focival szórakoztatták a közönséget. Billy Lane menedzser irányítása alatt az 1955/56-os szezonban remekeltek, ám csak a második helyet tudták megszerezni. Az 1956/57-es idényben azonban megérkezett a várva várt áttörés, hiszen a harmadosztályt megnyerve kiharcolták a feljutást. Az első meccsükön a másodosztályban azonban kikaptak a Middlesbrough-tól 9-0-ra!
Sajnos nem sokáig tudták megtartani a helyüket a ligában, mivel 1962-ben visszacsúsztak a harmadosztályba, majd egy szezon után tovább a negyedosztályba. Nem ezek voltak a legjobb időszakok a klub életében, de innen is sikerült felállniuk. 1965-ben már a harmadosztályban folytatták, ám hét évet kellett várni arra, hogy visszajussanak a másodosztályba, ahonnan egy szezon után ismét kiestek. Ekkor úgy tűnt, hogy a Brighton örök időkre a harmadosztályra van kárhoztatva.
1972 és 1983 között Mike Bomber volt a klub elnöke. Regnálása elején nem ment túl jól Brightonnak, még amatőr csapatoktól is sikerült kikapniuk. Aztán 1976-ban kinevezte menedzsernek Alan Mulleryt, akinek rögtön az első szezonjában összejött a feljutás a másodosztályba, majd 1979-ben a Sirályok elérték a régóta vágyott céljukat, hiszen történetük során először bejutottak az angol élvonalba. A feljutásban nem csak Mullerynek volt nagy szerepe, hanem egy bizonyos Peter Wardnak is, aki elképesztő mennyiségben termelte a gólokat.
Ebben az időszakban alakult ki a rivalizálás a Crystal Palace csapatával. Elég volt néhány ellentmondásos mérkőzés, és a két klub szurkolótábora megtalálta a másikban az ellenséget. Egy nagyon fontos dolgot viszont nekik köszönhetünk, mégpedig a „Sirályok” elnevezést. A Crystal Palace-t már akkoriban is „Sasoknak” hívták, és a legenda szerint az egyik Brighton elleni mérkőzés előtt a Palace szurkolói egy pubban rázendítettek erre, a helyi szurkolók pedig a „Sirályok” válasszal replikáztak. Innentől kezdve a Brighton & Hove albion neve összeforrt a tengerparti madárral. A sirály ezután megjelent a klub logójában is.
A csapat négy szezont élt meg az angol élvonalban, amikor 1983-ban kiestek. A bajnoki összeomlást viszont árnyalta, hogy a Brighton & Hove Albion története során először bejutott az FA-kupa döntőjébe, ahol a Manchester United volt az ellenfele a Wembley-ben. A Brighton elképesztő teljesítményt nyújtva hosszabbításban egy 2-2-es döntetlen ért el, ezért meg kellett ismételni a mérkőzést. A második meccsen azonban már elfogytak, és a United 4-0-ra elverte a Sirályokat.
Az FA-kupa döntőjének első mérkőzésén hangzott el a híres „Smith must score” mondat, amit az akkori sztárkommentátor, Peter Jones kiabált. A hosszabbításban, 2-2-es állásnál Gordon Smith egy hatalmas helyzetet hagyott ki, amikor a Manchester United kapusa, Gary Bailey védte a lövését, ezzel megakadályozva, hogy a Brighton elhódítsa a trófeát, és megismételjék a mérkőzést.
A következő évek sem voltak túl szerencsések a csapat számára, hiszen 1987-ben már megint a harmadosztályban találták magukat, igaz egy évvel később sikerült visszajutniuk. Ekkor már elkezdtek kibontakozni a klub pénzügyi gondjai, amik később már komoly problémákká váltak. Már akkoriban a vezetőség egyik fő témája volt, hogy el kell adniuk a Goldstone Groundot, hogy ki tudják fizetni a klub adósságainak egy részét. Az eredmények nem jöttek, a szurkolók egyre idegesebbé váltak, két alkalommal el is foglalták a pályát a meccsek alatt, ami elvesztett pontokba is került a klubnak, majd 1996-ban ismét visszacsúsztak a harmadik divizióba. Sötét idők voltak ezek a Brighton történelmében, ráadásul 1997-ben „hajléktalanokká” is váltak, mivel több mint 90 év után eladták a Goldstone Groundot.
A klub két szezonon keresztül a gillinghami Priestfild stadionban volt kénytelen lejátszani a „hazai” mérkőzéseit minimális nézőszám előtt. A csapat teljesítménye ebben az időben borzalmas volt, a szurkolók pedig elindították a „Bring Home The Albion” kezdeményezést, hogy a klub visszatérjen Brightonba. Ez szerencsére sikeres volt, és 1999-ben már a Withdean stadionban játszhatták a hazai meccseket, amely Brighton külvárosában volt található. Habár a stadion nem volt teljes mértékben alkalmas futballpályának, a csapat játéka feljavult, és három szezon után, 2001-ben két osztályt ugorva, ismét látótávolságba került a Premier Leauge. Ebben ismét egy fantasztikus csatár, Bobby Zamora szereplése volt a klucs, aki 119 mérkőzésen 77 gólt szerzett a kék-fehér mezben.
Az öröm viszont nem tartott sokáig. A Brighton nem tudott lépést tartani a sokkal több pénzzel rendelkező klubokkal, és egy szezon után visszacsúszott a második divizióba, 2006-ban pedig a harmadikba. A pályán kívül viszont nagyobb sikerélményük volt, hiszen elérték, hogy új stadionja legyen a klubnak, amely építése 2008-ban el is kezdődött. Mindeközben a pályán egy hullámvasútban érezhette magát a klub és szurkolói: 2009-ben az utolsó meccsen múlt, hogy majdnem még egy osztályt lejjebb csússzanak, ám ezután kinevezték Guy Poyetet menedzserré, aki egy teljesen más, labdabirtoklás-alapú stílusban játszatta a csapatot, amellyel két évvel később elérték a feljutást a másodosztályba. Az következő szezont már az új Amex (Falmer) stadionban kezdhették meg 2011. augusztus 6-án, ráadásul győzelemmel avatták fel a klub új otthonát.
2009-ben egy helyi születésű milliárdos, Tony Bloom vette meg a továbbra is a csőd szélén álló klubot. Bloom professzionális pókerjátékos volt, aki szinte az egész életét a szerencsejátékoknak szentelte. Így volt ez akkor is, amikor úgy döntött, hogy a saját pénzéből invesztál szülővárosa csapatába. Bloom a felvásárlás óta állítólag több mint 250 millió fontot fektetett bele a Brightonba: finanszírozta az Amex stadion építését és pénzt teremtett rá, hogy a lehető legjobb játékosokat és edzőket szerezzék meg a klubnak. Tony Bloom a vásárlás után így fogalmazott: „7 éves korom óta vagyok a futball és a szerencsejáték szerelmese, azzal, hogy a kettővel egyszerre foglalkozhatok, egy álmom vált valóra.”
Az új hazai stadion elfoglalása után egyre jobban ment a csapat szekere. 2013-ban és 2014-ben is eljutottak a play-offig, ám azt elvesztették a nagy rivális Crystal Palace és a Derby County ellen. A 2014/15-ös szezon elején nem igazán működött a csapat, majd kinevezték Chris Hughtont menedzserré. Az első idényében nem szerepeltek túl jól, de ezt követően az ír mester meghozta a stabilitást a csapatba. A 2015/16-os idényben Hughtonnal a csapat 22 mérkőzésen keresztül volt veretlen, így sokáig ők vezették a Championship tabelláját is. A széria 2015. december 19-én szakadt meg, amikor 3-0-ra kikaptak a Middlesborough ellen. A szezon utolsó meccsén szintén a Middlesborough-val találkoztak, ahol nyerniük kellett, ha fel akartak jutni az első osztályba. A mérkőzés 1-1-es döntetlennel végződött, így a rájátszásban kellett volna kiharcolniuk a feljutást, ám ezt ismét elbukták.
A 2016/17-es szezonban azonban ez már nem volt elfogadható, egyértelműen az első osztály volt a cél, és nem a play-offon keresztül. Ezt az idényt egy 18 meccses veretlenségi szériával nyitották, és szinte az egész szezont a tabella legfelső fokán töltötték, majd 2017. április 17-én, húsvét hétfőn a Wigan elleni hazai 2-1-es győzelemmel a Sirályok 34 év után visszakerültek a Premier League-be. A csapat ünneplésekor több mint 100.000 drukker foglalta el Brighton utcáit, hogy a játékosokkal együtt örüljön, hogy több mint három évtized után ismét az angol élvonalban láthatják hőn szeretett klubjukat.
A Sirályok az első Premier League szezonjukban még több lehetőséghez jutottak, főleg játékosok terén. A klub gólkirálya, Glenn Murray és a Championship év játékosa díj nyertese, Anthony Knockeart mellé olyan játékosokat tudtak venni, mint a német Pascal Groß vagy a kolumbiai José Izquierdo. A szezon kimenetelét viszont a blog olvasói már ismerik.
A Brighton & Hove Albion csapata fennállása során megjárta a mennyet és a poklot is. A klub a fennállása óta többször volt a mélyponton sportszakmai és pénzügyi értelemben is, ám mindig talpra tudott állni, amit a világ leglelkesebb szurkolóinak és a város lakóinak köszönhetett. Talán egyetlen klub sincs olyan közel a szurkolóihoz Angliában, mint a Brighton & Hove Albion.
Szerző: Andreal
források:
https://thebeautifulhistory.wordpress.com/clubs/brighton-hove-albion/
https://www.brightonandhovealbion.com/club-info/history/
https://en.wikipedia.org/wiki/Brighton_%26_Hove_Albion_F.C.#History
https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_Brighton_%26_Hove_Albion_F.C._seasons
http://www.historicalkits.co.uk/Brighton_and_Hove_Albion/Brighton_and_Hove_Albion.htm
