Egyszer hopp, máskor Klopp

Liverpool? Statisztikák!

2018. augusztus 30. - nasty a pucér elnök

1-0. Egy olyan csapat ellen, akik tavaly félgőzzel rámoltak nekünk ötöt, majd a Bajnokok Ligájára tartalékolva négyet. A fejlődés szemmel látható, a tovább mögött pedig akkorát matekozunk, hogy az elolvasása végén az ELTE páros lábbal fogja rátok rúgni az ajtót!

2knw_d12zcv_l.jpg

A mérkőzés 22 játékossal zajlott. A 22 nagyobb szám, mint négy, ugyanakkor kevesebb mint kilencven. Példának okáért a kézilabdát a Wikipédia szerint 14 játékos míveli, ahelyett, hogy ők is értelmes sportot választanának.

Chris Hughton 59 évesen vágott neki a párharcnak, azóta korának száma nem változott. Nem is fog decemberig.

 

chris-hughton-brighton-grimace.jpg

Zseni.

Yves Bissouma statjai kiemelkedőek: 7 labdaszerzés és a többi senkit sem érdekel, mert ez volt a lényeg. Pascal kimaradásának is ez volt a fő oka: Chris annyira tartott liverpooli vendéglátóitól, hogy egy jelzés értékű 4-5-1 díszelgett a visszaküldött meghívónkon, jelezvén, hogy idén nem óhajtunk 9 gombócot benyelni.

salahvsbissouma.jpg

A Key Statok is nekünk kedveztek.

Sajnos pont Yves hibájából sújthatott le ránk az angol futball régi-új legendája, James Milner. Az ő tökéletes labdáját váltotta gólra az egyiptomi csövesbánat, tovább fürdőzve a valójában a legendás középpályásnak kijáró rivaldafényben.

liverpoolxg.jpg

Ahogy a fenti képen is jól látható, hiába volt 0-1 az eredményjelzőn, Jürgen Klopp csapata örülhet, hogy nem ettük meg az összes gombócot, míg ők csak szenvedtek a medium invadereink ellen.

Anthony Knockaert már-már legendás formáját is megtörte német játszótársának hiánya, Stephens pedig hiába kapott forintos labdákat, ő csak egy hamisítvány, nem is egy Pascal Gross.

knockaertvsgoat.jpg

TRUE G.O.A.T.

A meccs hajrájában végre megérkezett az erősítés, szerény véleményem szerint ez 10 perccel volt később, mint az ideális pillanat. 10 perc egyébként 600 másodperc. És mi még ennyit sem bírunk, ha jól játszik Knockaert.

51902.jpg

Nagyon savanyú, mert ahogy a fenti ábra is mutatja, Jahanbakhsh játékában még bőven lenne potenciál, nagy kár, hogy a késői váltás után már nem sikerült ezt kihasználni. Reméljük idővel ő is több lehetőséghez jut.

2018aug.jpg

Ellenben ez egy olyan vereség volt, amiből rengeteg pozitívum leszűrhető: a védelem egyre biztatóbban zár, Dunk hiánya nem nyírt ki minket, és ha meg tudnánk tartani ezt az idegenbeli formát, akkor egészen biztosan nem kéne izgulnunk a tavasz folyamán sem. Szeretettel várjuk szombaton a Fulham csapatát!

A Fára jó??!

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása