Távozók, érkezők, várakozások, tippek – lesz itt minden, akár a búcsúban. (Nem, nem PL búcsúban!)
Haladjunk szépen sorban jöjjenek először a távozók.
Chris Hughton
A záró fordulót követően pár napra szerződést bontottak vele, ami sajnos jogos volt és igazságos. A 2019-es naptári évben konkrétan semmi nem működött abból, amit az aktuális napra kitalált. (De azért a Mosolygós-derbire összeszedte magát, hogy a fene ette volna meg, majdnem győztesen távozott az Emiratesből) Sablonosan hangzik, de tényleg csak az mentette meg a csapatot a kieséstől, hogy volt három szarabb a ligában, akik közül a Cardiff és a legvégére még a Fulham is későn riadt fel az őszi kómából. Idegenként érkezett, legendaként távozott, szobrot érdemelne amiért a legmagasabb polcra jutatta a csapatot, majd két évig ott is tartotta. Chrissy goat. (Nosztalgiázni vágyóknak a coub csatorna melegen ajánlott.)
Anthony „Boxoffice/GOAT” Knockaert (FULHAM)
Nehezen feldolgozható, de sajnos mégis abszolút érthető a kölcsönadása. Dunát lehet rekeszteni a keretben található igazi, illetve wannabe szélsőkből, a szőrös seggének derogált volna a pad, nyilván magát is magasabb helyre pozícionálja, mintsem a padon elherdálni a tehetségét. Július 21. nemzeti gyásznap a blog történelmében, hiányozni fognak a flegma cselek (Ki vezeti majd pórázon Martialt a MU elleni meccseken?), a ritkán érkező, de akkor kibaszott nagyot szóló bombagólok (hello Palace) és azok a páros lábas begőzölt belépők, amikkel mindig példát statuált, ha éppen neki és a csapatnak is hulladék napja volt. Rablás ez a Fulham részéről, gombokért a szezon végén végleg megszerezhetik.
Alexis Mac Allister (BOCA JUNIORS)
Vicc. Mégpedig a legelbaszottabb fajtából. Január óta mindenki arra hegyezte a cerkát és masszírozta a puncit, hogy nyáron végre érkezik egy értelmes CM és talán megszabadulhat az egyszeri Sirály fan a jó öreg Dale „Szelep” Stephens-től. A bulit mondhatni korán megfúrták a bulit, már Júniusban jött a hivatalos bejelentés: nem sikerült munkavállalási engedélyt intézni, marad a picsáján Argentínában…
Percy Tau (CLUB BRUGGE)
A csávó, aki mindenhol goat, Brightonban viszont számára kívül tágasabb. Tavaly letarolta a belga másodosztály, az összekuszált európai selejtezős rendszerük miatt nem sokon múlott, hogy a másodosztály élmezőnyébe tartozó St. Gilloise csapatát az EL-selejtezős helyekig húzza a belga rájátszásban. (Ezért akarják itthon megállítani Brüsszelt, hát milyen hipszter dolog már ez, hogy bajnoki playoffban a másodosztályból is kvalifikálhatja magát valaki az EL-be, ha éppen megüti a szintet???) Miután kiderült, hogy Brightonban idén is létszámfelettivé vált, a Club Brugge rá is rabolt, akiknél kedden már a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében oktatott, hazai pályán leszopatva a Dinamo Kijevet. Lehet soha nem lép pályára Brightonban, viszont ilyen fejlődési ívvel, hogy a dél-afrikai szavannákról immáron a BL-ben rúgja a bőrt, legrosszabb esetben is szép profittal ki lehet majd belőle szállni.
Matthew Clarke (DERBY COUNTY)
Hát ez gyorsan ment… A szomszédos Portsmouthból érkezett, a Legue One-ban patent szezont tudhatott maga mögött, a felkészülést végig a Sirályoknál nyomta le, majd kölcsönben tovább is állt. Mindenki a szívéhez kapott, hogy ő lehet a potenciális Lewis Dunk utód, ha netán a capitanot elviszi a Leicester, de a felkészülési meccseken azért látszódott, hogy lehet nagy lenne rá a kabát. Lassú volt mint egy lótetű, fejben és testben egyaránt, hiába olvasta jól a játékot, ameddig dajkálta a labdát, mellékállásban simán elmehetett volna a brightoni kórház újszölött osztályára és ha éppen szabadult is tőle, nem cifrázva nemes egyszerűséggel kibaszta előre, vagy amerre éppen állt. A futása pedig egy vajúdó nősténylajhárra emlékeztetett. Champo élcsapathoz került, gyorsan kiderül, hogy mennyi is az ő valós értéke. (Legalább egy playoff helyezést szállítania kellene a Kosokkal.)
Érkezők
Leandro Trossard (GENK)
Az idei transzferablak legnagyobb brightoni fogása, Knockaert sorsának megpecsételője, játémester, pontrúgásgoat, a belga bajnokság királya, aki letarolta a preseasont. Ha csupán ráfingik a labdára, az akkor is pontosan Duffy fejére, onnan pedig a hálóba megy. Tavalyi beharangozó poszt legnagyobb baklövése volt az iráni gólfosó felmagasztalása, de ez a csávó tényleg nagyot fog robbantani az idei szezonban. Legalább annyira ragad hozzá a labda, mint Ali J-hez, kiváló first touch, kimagasló játékintelligencia, szóval papíron minden adva van, hogy a felsőházba repítse a Sirályokat. 4-4-1-1-ben a csatár mögött, valamint 3-5-2-ben egy kötetlenebb szerpkörben a teljes támadóharmadot bejátszva egyaránt kikapcsolhatatlan. Az Arsenal is figyelte, ha Mislintat nem lép le idő előtt Londonból, vele rúgta volna be az ajtót. (Anno Knockaert is radaron volt az Arsenalnál, véletlen egybeesés? Aligha.)
Neal Maupay (BRENTFORD)
Sokan húzták a szájukat miatt, de nem kell félni, ő nem a Matey Vydra/David Nugent/Dwight Gayle-féle alomból származik, sokkalta inkább a Chris Wood/Glenn Murray-féle iskolát vallja, vagyis aki nagy király a Championshipben, az nem feltétlenül lesz fos a Premier Leagueben. Egyszemélyes hadsereg, 172 centibe zárt tömény terror, egyedül szétszedte a baltaarcú tagokból eszkábált champo védelmeket, mit neki nagyfejű Maguire, vagy mű-Nesta Virgil van Dijk? Ha nem nyomorultak veszik körül, most simán a Premier Leaguben üdvözölhetnénk a Brentfordot, de talán jobb is hogy a berámolt 25 bajnoki gólja csak egy biztos bennmaradásra, valamint Championship Év Csapata tagságra volt elég. Hatalmas királyság, hogy végre lesz egy olyan arc a keretben, aki tényleg tehermentesíteni tudja majd a valószínűleg még 100 évesen is nettó 10 PL gólt szállító Glenn Murrayt, akit azért tavaszra mindig sikerült alaposan kifacsarni.
Adam Webster (BRISTOL CITY)
2 éve a langyos fosban tapicskoló Ipswich Townnál, tavaly Év Játékosa a PL feljutásra abszolút esélyesként pályázó Bristol Citynél, idén pedig harmadik oszlop a Dunk-Duffy duó mellett a Pottermagic háromvédős rendszerében a felsőházért kapaszkodó Seagullsnál. Ha pedig a régi bevált recept alapján dolgozna Potter és nem fűszerezné tovább a brightoni dupla dinamit CB duót, akkor végre lesz egy olyan alternatíva a padon, akinek a beugrását nem kondenzcsíkos gatyával kell majd végignézni. (Minden tisztelet Balogunnak, de nem sírom vissza azokat a heteket, amikor a táppénzes Capitanot éppen ő pótolta.)
Aaron Mooy (HUDDERSFIELD)
Ha már Mac Allister dél-amerikában ragadt, akkor így a zárónap tiszteletére csak megérkezett az a játékos, aki remélhetőleg minél több játékpercet vesz majd el Dale Stefike elől. Tavaly & tavalyelőtt egyaránt felfelé lógott ki a Huddersfieldből, nem rajta múlott a Terrierek alámerülése. Hobbija szintén a MU széttrollkodása.
Graham Potter
A varázsló, akinek életet kell lehelnie a tavaszra apró darabokra hulló, de idén nyáron alaposan felbuffolt Hughton-sikercsapatba. Potter sztorija, PL-ig tartó útja elég mesebeli, egyszerűen a csillagokban is úgy van megírva, hogy nem érhet véget egy idei kieséssel.
13 évnyi játékos karrier (mely 8 Premier League talákozót is magába foglalt), amely végén realizálva a saját korlátait, valamint feladva az alsóbb ligák sárdagasztását, Potter mágus 30 évesen úgy döntött szakmát vált és szögre akasztotta a stoplist.
2005 decemberére (ugyanabban az évben járunk, mint amelyikben visszavonult) már egy társadalomtudományi diploma büszke birtokosa volt. Diplomázást követően az alábbi helyeken kóstolhatott bele az edzői/vezetői szakmába: Hull-i Egyetem – labdarúgást választó diákok óraadója, Ghána női válogatottja – technikai igazgaztó, Angol egyetemi válogatott – segédedző, Leeds-i Egyetem – segédedző. Leeds-ben az edzői feladatok mellett az önképzést is folytatta, 2007-ben mesterdiplomát szerzett Vezetés és Érzelmi Intelligencia szakosodásból.
Hiába a lelkiismeretes és tudatos önfejlesztés, az igazi áttörés mégsem akart összejönni a jó Grahamnek. 2010 decemberében azonban barátja, Graeme Jones jóvoltából, aki akkoriban Roberto Martinez segítője volt a Swanseanél, Potter elé tárult egy lehetőség, a svéd negyedosztályú Östersund csapata vezetőedzőt keresett, Jones pedig azonnal beajánlotta Pottert Daniel Kindberg klubelnöknél.
Kindberg és Potter azonnal egymásra találtak ami a futballal kapcsolatos nézeteiket illeti, azonban volt egy kurva nagy bökkenő, Potternek valahogy meg kellett győznie a feleségét, hogy tartson vele Svédországba. Az asszonynak óriási áldozatot kellett hoznia férje öröméért, első körben meggyőzni magát, hogy újszülött babájukkal megéri Észak-Svédországba költözni, ahol 4 hónapig a 0 Celsius fokos idő már kánikulának számít, valamint feladni a 10 éve stabilan működő vállalkozását és beleugrani a teljes bizonytalanságba. Még az időjárás margójára, hát itt aztán nem igazán lehetett football heritageről beszélgetni, akinek volt egy csöpp esze az a síelést és a korcsolyázást választotta, nem majd aláöltözve shortban meg műszálas mezben szarrá fagyasztja magát a műfüvön kocogással. A projekt elején már az gondot okozott, hogy összeszedjenek 23, vagyis egy normál létszámú, profikból összeálló játékoskeretre való embert, hisz a profi klubok zöme földrajzilag délebbi fekvésű volt, tényleg csak a hülyéknek jutott eszébe, hogy egy olyan helyre igazoljanak, ahonnan bálnastoppal csupán egy köpésre van az Északi sarkkör. Végül arra a megoldásra jutottak, hogy az alapoktól építkezve + abból főzve amijük van, megpróbálnak megteremteni egy profi labdarúgó kultúrát. (Így jobb híján, a labdarúgás mellett hétközben a saját szakmájukban dolgozó amatőrökkel, valamint svédországi menekültekből állt össze a keret, velük kezdődött meg a hosszadalmas építkezés.)
Kezdetben Potter is szkeptikus volt a projekt sikeressége kapcsán, de a 13 évnyi játékosmúlt valamint az egyetemi képzések alatt megszerzett tudás meghozta gyümölcsét. 5 szezon alatt sikerült 3 osztályt ugrani, így 2016-ban története első svéd élvonalbeli idényére készülhetett az Östersund. Első nekifutásra biztos bennmaradóként a 8. helyen végeztek, hogy aztán a következő évben elérjék a klub legnagyobb sikerét és a Norrköping elleni 4-1re megnyert mérkőzésen behúzzák a Svéd Kupát, kiharcolva ezzel az Európa Liga indulás jogát. 0,000-ás koefficienssel az EL papíron leggyengébb csapati közt foglaltak helyett, de a svéd liga elbaszott naptári éves lebonyolítása miatt (Áprilistól-Novemberig tartott a bajnoki szezon), előnyt kovácsoltak abból, hogy míg mások júliusban a pluszkilókat dolgozzák le az edzőtáborban, ők éles meccseket játszva, kiváló fizikai formában várhatták a selejtezőket.
A második selejtezőkörben máris sportfogadók milliói átkozták Potter csapatát, akik rögtön kifújták a Galatasaray orrát (otthon 2-0, idegenben 1-1), szállítva ezzel a nyár bombameglepetését. A harmadik körben a luxemburgi Fola Esch következett, akiket kettős győzelemmel (1-0, 2-1) búcsúztattak. A playoff körben a PAOK volt az ellenfél, akik a hazai 3-1-es győzelmük után álmukban sem gondolhatták, hogy kérdéses lehet a továbbjutás, de a visszavágón elég volt egy 5 perces lefagyás a meccs hajrájához közelítve, amit Potterék köszöntek szépen 2-0ás győzelemmel, idegenben lőtt góllal ők mehettek a csoportkörbe.
A Zorya, Hertha, Bilbao-sor a selejtezős menetelés után egyáltalán nem ígérkezett félelmetesnek, de a realitások talaján maradva senkinek nem voltak elrugaszkodott elvárásai, sima kiesést vizionáltak az Östersundnak. Hiba volt, az első három kör után 7 ponttal a csoport élén álltak: a Zoryat idegenben, a Dárdai-féle Herthat pedig hazai pályán verték meg, méghozzá kapott gól nélkül. Az egyetlen pontvesztés a Bilbao ellen esett meg, akik a kegyelem taknyán, a rendes játékidő legvégén tudták X-re menteni a svédországi vizitálásukat. A csoportkör második felében elég volt 4 további pontot hozzádobni a megszerzett 7 egység mellé (Bilbao ellen 1-0ás vereség, Zorya elleni hazai győzelem, berlini X) és tűkön ölve várhatták a kieséses szakasz sorsolását. (Az utolsó 2 csoportmeccsüket a svéd bajnokság vége után, a november közepe-március vége holtszezonban kellett lenyomniuk, de a sikernek ez sem szabott gátat.)
A decemberi sorsoláson sikerült belenyúlni, Arsenal otthon majd idegenben. Volt szerencsém mindkét meccset látni, ugye februárra már világossá vált, hogy a Papusnak az Európa Liga volt az egyetlen esélye arra, ha nem szeretett volna egy újabb BL-mentes idényt. (Ekkor még álmában sem gondolta volna az ember, hogy a 2019-es szerződésének lejárta előtt véget ér majd a regnálása.)
Az odavágó túlzás nélkül azon ment el Potternek, hogy túlságosan is nagy tisztelet adott az ellenfélnek, és tőle teljesen idegen módon beseggelt a saját kapuja elé, meg sem próbálva zavarba hozni a letámadástól egyébként magát teljesen összefosó Arsenal védelmet. Tükörsima vereség, 0-3, amit még egy kihagyott büntetővel is sikerült súlyosbítani. A visszavágóra mindenki hasonló forgatókönyvet, valamint vérfürdőt várt: „Hiába támad már Potter, ebben az idényben csak a City és a United tudott nyerni az Emiratesben, péppé lesznek verve.”
Nos, a vérengzés valóban nem maradt el, az Östersund Liverpoolt megszégyenítő letámadással nyitotta a meccset, tövig belenyomva az Arsenal pöcsét a húsdarálóba, ami 23 perc játék után 0-2-es vendég svéd vezetést jelentett. (Funfact azt a 2 gólt is 1 perc leforgása alatt szerezték.) Mindenki be volt szarva az Emiratesben, de talán annak is köszönhetően, hogy ez a meccs már februárban a svéd holtszezon kellős közepén került megrendezésre, a második félidőre elfogyott a szufla Potterékből és egy gyors Kolasinac góllal eldőlt a továbbjutás kérdése. Így sem kellett azonban szégyenkezniük, az említett két manchesteri csapaton, valamint az Östersundon kívül senki más nem tudott nyerni az Emiratesben a szezon végeztéig.
Az európai menetelésnek is hála, 2018 nyarán Potter neve előkelő helyen szerepelt a mielőbbi Premier League visszajutásról álmodó Swansea Citynél. Június elején sikerült kivásárolni a szerződéséből, így edzői karrierje legnagyobb kihívására készülhetett. Debütáló meccsét a Chris Wilder vezette Sheffield United ellen 2-1 megnyerte. (Wilder a tavalyi szezon végén bezsebelhette a Championship Év Edzője díjat, mivel óriási meglepetésre bajnoki 2. helyezettként feljutott a Sheffield Uniteddel.) A nagyszerű rajtot azonban óriási hullámvasút követte, rögzített helyzetekből ipari mennyiségű gólt nyelt be a Swansea, hiába Potter taktikai felkészültsége és rugalmassága, a Tony Pulis-féle futballiskola művelőibe 46 fordulón keresztül még az ő bicskája is beletört. A huszáros szezonhajrá ellenére is csupán a 10. helyre sikerült bekormányozni a hajót, 9 ponttal lemaradva az utolsó playoff helytől. PL-petting: Februárban simán pariban volt Guardiolával az FA Kupa negyeddöntőjében, ahol egy 2-0ás félidei vezetésről sikerült leolvaldni.
Idei várakozások
A jelenbe érve rögtön fel is tehetjük a kulcskérdést, hogy vajon Potterre nem lesz-e nagy a Premier League-kabát, ha a Championshipben is mindössze a középmezőny tetejére volt jó. A szakértők és laikusok véleménye egyaránt az, hogy ebből idén tükörsima Brighton kiesés lesz ugyanúgy, mint tavaly és tavalyelőtt. Az ilyen magabiztos tippek láttán joggal ráncolhatja a homlokát az ember, edzői palettát tekintve azért a Premier League színesebb mint a Championship (értsd.: nem olyan homogén a közeg, klasszikus brit focinak lényegesen kevesebb felkent papja van, mint a 24 csapatos sárdagasztóban), talán Potter is jobban villog majd ha nem minden második meccsét egy wannabe Tony Pulis ellen kell készülnie, ami egyenlő a halállal. Bármekkora koponya is vagy, egy 35-40 méterről érkező 5-ösre irányított bedobással a szádba adják a dildót, ahol az ellenfél mezőnyjátékosainak fele bólintásra készen várja labdát. (Hughtonnál pont a taktikai rugalmasság és a megújulás teljes hiánya vezetett az apokalipszishez, tavasszal már csak azt sem lehetett állítani, hogy igazi brit focit szeretne játszani.)
A felkészülés alatt javarészt a 3-5-2 és ennek rugalmas változatai voltak erőltetve, ha már ez a felállás a Potterball alapköve. Kulcskérdés lesz a szárnyvédők hatékonysága, akiknek oroszlánrészük van a rendszer normális működésében. (Victor Moses angol bajnok, wingback GOAT.) Kapuban Ryan biztos pont, a három belső védő szintén adva van Webster, Duffy és Dunk személyében. Szárnyvédő poszton jelenleg March és Montoya tűnik befutónak, a középpályáról sajnos nem az jött le a felkészülésből, hogy gyorsan ki lesz írtva Stephens, így az érkezők ellenére és Gross visszavontabb szerepeltetésétől függetlenül is a szezont valószínűleg a Pröpper-Mooy-Stephens hármassal kezdi meg Potter. Támadó harmadban teljes szabadságot kapva az egyik csatár helyén Trossard játszik, illetve a veterán Glenn Murray sem augusztusban fog pihenőt kapni kizsigereltség miatt.
Kiesőharc tippek
Mint minden évben, a három feljutónak (Norwich-Sheffield-Aston Villa) alanyi jogon jár a kiesési harcra szóló jegy.
Burnley: Tom Heaton eladásával, egy esetleges Pope sérüléssel könnyen pofára eshet, Joe Hartnál egy leszúrt bot több clean sheetet szállít.
Bournemouth: megérkezett a Poolos Wilson gyerek, de azért ő nem egy Brooks, aki legjobb esetben is december elején tér vissza. (A Derbynél sem ő, hanem sokkal inkább Mason Mount volt a real deal.) Aké megtartásával a védelem miatt addig nem kell aggódni, amíg a holland ki nem dől. Fraser pedig a one season wonderek legújabb kabalafigurája lesz.
Newcastle: Steve Bruce egy Manchester City/Liverpool kaliberű kerettel is képes lenne kiesni, naná hogy itt a helyük.
Crystal Palace: Wan-Bissaka távozott, Zaha maradt, de idén már lesz VAR, szóval elméletileg a softos tizik ideje lejárt. Milivojevic számára is megszűnik a jó világ, semmi nem garantálja az ipari mennyiségű büntetőt. (Fantasy játékosok milliói vakarják most a fejüket.)
Ha nagyon hipszterek akarunk lenni, akkor erőszakoljuk még ide a Southamptont is.
Sűrűnek tűnő mezőny, de én most inkább arra hajlok, hogy az általános vélekedés ellenére simán túléli Potter az első idényét, a dögrovás pedig a Newcastle-Norwich-Sheffield United triót fogja elvinni.
Poszt folytatása következik 2020-ban...
